"A Wininger Winery húzóerőt fejt ki Sopronban, ahol ma egyértelműen ők a csúcsragadozók, övék a Soproni borvidék legjelesebb borászata. Lényeges képviselői továbbá a kékfrankos magyarországi felemelkedésének" (Tompa Imre, Gusto Magazin 2004)
Eme bölcsességgel kezdem az irományt lévén van némi igazság benne. Talán az első mondat kissé reklámszagú, de a második mindenképp megállja a helyét és egyet érthetünk vele. Az 1997-ben az idősebbik Franz által a horitschoni (Ausztria) anyavállalat leányaként alapított balfi pincészet igazi kihívásnak véli/vélte a soproni kékfrankos renoválását és nívójának visszaállítását. Az osztrák mester véleménye szerint ehhez klíma és talaj egyedülálló összhangjára találtak a soproni Frettner meszes és a Spern Steiner palás alapkőzetű dűlőiben, ahol 8 és 12 hektár szőlőt vásároltak, a frenkis itt 1960-as telepítés (!). Persze nem csak Kékfrankossal dolgoznak, hanem Merlot-val, Cabernet sauvignon-nal, Syrahval, Pinot noirral és Pinot blanc-nal is. Sőt, a 90-es évek nagyon elején a még akkor senki földje Villányban is szerencsét próbált és Gere Attilával egy borgőzös este után pincészetet alapítottak (lásd: Gere & Weninger Phoenix Cuvée). Jelenleg a szintén világot látott ifjabbik Franz készítgeti a borokat Balfon, ahol nemrég készült el teljesen a technológia korszerűsítése és bővítése, míg a határon túl az apuka borászkodik. A bor minőségének kulcsa szerintük a már-már ijesztő hozamkorlát, a jó zöldmunka, valamint a szüret időpontjának megfelelő megválasztása. Jelen kóstoló alkalmával a 2003-as Frettner cuvée-t vettem szemügyre. 2002-es mását már kóstoltam, felvettem a kedvenceim listájára és nemsoká a HORECA-sok is megválasztották Pannon Bormustra egyik csúcsborává. Elméletben annyit érdemes megjegyezni róla, hogy a Kékfrankos alapot a Syrah és a Merlot színesíti valamint a koracélban történt fermentálás után 16 hónapot pihent. A bor neve: Frettner Cuvée A bor termelője: Franz Weininger, Sopron A bor fajtája: Vörös cuvée Évjárat: 2003 Ár: 3090 Ft Forrás: Borkorzó |